Az emberek először a 17. században használták a cérnaelvet a tárgyak hosszának mérésére. 1638-ban W. Gascogine, az angliai Yorkshire-i csillagász a cérnaelvet használta a csillagok távolságának mérésére. Később, 1693-ban feltalált egy mérővonalzót, az úgynevezett "mérőmérő mikrométert".

Ez egy mérőrendszer, amelynek egyik végén egy forgó kézikerékhez rögzített menetes tengely, a másik végén pedig mozgatható pofák találhatók. A mérési értékek a kézikerék forgásának számlálásával kaphatók leolvasó tárcsával. A leolvasó tárcsa hete 10 egyenlő részre van osztva, és a távolságot a mérőkörmök mozgatásával mérik, ami megvalósítja az emberi lények első próbálkozását a hossz mérésére a csavarmenettel.

A precíziós mérőműszerek csak a 19. század második felében kerültek kereskedelmi forgalomba. Sir Joseph Whitworth, aki feltalálta a híres "Whitworth-szálat", a mikrométerek kereskedelmi forgalomba hozatalának előmozdítója lett. Brown & Sharpe, az American B&S Company munkatársa ellátogatott az 1867-ben megrendezett Párizsi Nemzetközi Kiállításra, ahol először látták a Palmer mikrométert, és visszahozták az Egyesült Államokba. Brown & Sharpe gondosan tanulmányozta a Párizsból hazahozott mikrométert, és két mechanizmust is hozzáadott hozzá: az orsó jobb vezérlését szolgáló mechanizmust és az orsózárat. 1868-ban gyártották le a zsebmikrométert, és a következő évben hozták forgalomba.

Azóta a gépgyártó műhelyekben pontosan előre jelezték a mikrométerek szükségességét, és a szerszámgépek fejlődésével széles körben alkalmazzák a különféle mérésekre alkalmas mikrométereket.